Önuralom — Düh, feltételezések, beszéd

A düh irányítása

Mint minden cselekedetben, a dühünkben is egyensúlyban kell lennünk. A düh nem mindig rossz, mivel megvéd minket. Ha egy személy soha nem dühödik fel, az probléma, de az is probléma, ha egy személy könnyen dühös lesz vagy elveszíti az irányítást, amikor dühös lesz. A fő kérdés itt az, mikor kell dühösnek lenni, mikor kell tartózkodni a dühtől, és mit kell tenni, ha az ember dühös?

Vannak helyzetek, amelyek dühünket igénylik, mint az igazságtalanság. Amikor igazságtalanságot látunk, dühösnek kell lennünk, ahol a dühöt cselekvésre és beavatkozásra használjuk, hogy megállítsuk az igazságtalanságot. Ez egy olyan jellemtulajdonság, amelyet Allāh (ʿazzā wa jall) belénk helyezett, mivel az Ő tulajdonságait belénk helyezte, és Ő az Igazságos. Ha jól érezzük magunkat vagy közömbösek vagyunk, amikor igazságtalanságot tapasztalunk, valami nincs rendben, mivel természetes ösztönnek kell lennie az igazságosság iránti vágy.

Ez az egyik oka annak, hogy bölcsnek kell lennünk a környezetünk megválasztásában. Ha egy cselekedetet eléggé látunk, az normálisnak fog tűnni. Kezdetben talán reagálunk, de idővel „normális" lesz, és a legrosszabb esetben az elnyomók egyike lehetünk. Nem kell, hogy az elnyomás és zsarnokság olyan legyen, mint a történelmi diktátorok vagy tömeggyilkosok, hanem az elnyomás le egészen az alapvető mindennapi cselekedetekig. Ha például olyan környezetben vagyunk, ahol a taszítás normális, akkor kezdetben kellemetlenséget és dühöt tapasztalunk a taszításkor, de idővel a cselekedet annyira normális lesz, hogy magunk is elkezdünk taszítani.

Hasonlóképpen lehet, hogy olyan emberekkel érintkezünk, ahol normális csúnyán beszélni egymással, becsapni egymást, rágalmazni és más hasonló bűnöket, nagyokat és kicsiket, akkor idővel normálisnak fogjuk találni és nem fogunk dühöt érezni az igazságtalanságnál. Ha olyan emberekkel érintkezünk, akik igazságtalanul bánnak a házastársukkal vagy családjukkal, akkor kezdetben talán taszít, de idővel normálisnak fogjuk találni.

A másik szélsőség ugyanolyan káros. Ez az, ahol az ember irányíthatatlanul dühös, vagy gyorsan dühös lesz. Ezekben az esetekben súlyos következményekkel jár, mint a környezetünk bántalmazása vagy Allāh (ʿazzā wa jall) jogaink feletti bántalmazása. Még a saját lelkünk bántalmazása is. Az irányíthatatlan düh olyan veszteségeket okozhat, amelyeket soha nem tudunk visszaszerezni, és olyan helyzeteket, amelyeket soha nem tudunk újraélni.

Feltételezések irányítása

A dühhöz hasonlóan minden ügyben kontrollálnunk kell magunkat. Mértékleteseknek kell lennünk, ahogy az előző szakaszban említettük, és egyensúlyt kell találnunk létezésünk minden ügyében, amiről a következő szakaszban lesz szó. Az egyik dolog, amit kontrollálnunk kell, az a mások ítéletének elkerülése.

Figyelmesnek kell lennünk a laza feltételezésekre, mivel Allāh (ʿazzā wa jall) leírja, hogy néhány bűn lehet. Ha három pohár vizet kapunk, és megtudjuk, hogy az egyik méreg, akkor tartózkodunk vagy kockáztatunk? Tartózkodnánk! Ugyanez érvényes a feltételezésekre. Bár néhány feltételezés igaz, a bűnbe esés valószínűsége olyan nagy, hogy az embernek kerülnie kell magát a cselekedetet.

Imām ʿAlī (alayhi as-salām) azt mondta: „Ne tekints egy másik személy kijelentését/cselekedetét rossznak, ha jót találhatsz benne". Amikor egy személy kijelentést tesz vagy cselekedetet végez, és a kijelentés vagy cselekedet kétértelmű, akkor feltételezni kell, hogy jó vagy jóság van benne. Az első feltételezésünk ne negatív értelmezés legyen. Ne ítélj el másokat, és ne ítélj egy személy kijelentését rosszindulatúnak, amikor kétség van. Hinnünk kell a legjobban, és ezért először és leginkább a kijelentést vagy cselekedetet jónak vagy jó szándékúként kell tekinteni.

A hiányzó vagy félreértett kommunikáció az egyik legnagyobb ok a konfliktusoknak, amelyek pusztítóak lehetnek és szétválaszthatják a kapcsolatokat. Ezért mindig alapvetően a pozitívre kell gondolnunk a negatív helyett, és mindig kérnünk kell tisztázó magyarázatokat, mivel nagy valószínűséggel mi magunk misszonyeltünk valamit. Hány megoldatlan konfliktus törte és pusztította el a kapcsolatokat, amelyek talán elkerülhetők lettek volna kommunikáció és a pozitívba vetett hit útján a negatív helyett?

Bizalommal kell lennünk az emberek iránt, bízni bennük és optimistának lenni. Ha szembesítünk valakit, akit szerintünk rosszat mondott vagy tett, és az illető azt mondja, hogy nem úgy értette, ahogyan felfogták, akkor bízunk benne, és félretesszük az értelmezésünket és feltételezésünket. Még ha a személy negatívan is gondolta, és utána azt mondja, hogy pozitívan gondolta, akkor is türelmesnek kell lennünk.

Ha folyamatosan feltételezéseink vannak másokról, akkor paranoia vagy bizalmatlanság formáit fejlesztjük ki, amelyek azt hitetik el velünk, hogy csak rossz emberek veszik körül rossz szándékokkal és rossz cselekedetekkel, ami kellemetlenséget, pszichológiai romlást és szellemi pusztítást okoz. A negatív gondolatok belülről pusztítanak el minket, gyorsabban, mint a feltételezett valós cselekedetek.

A nyelv irányítása

A beszéd az egyik legbefolyásosabb, legfontosabb és legdöntőbb dolog az életünkben, és mégis olyan könnyen vesszük. Néhány szó megváltoztathat egy ember életét jobbra vagy rosszabbra. Néhány szó reményt adhat egy személynek, olyan szavak, amelyekből egész életében hasznot húzhat. Ezzel szemben néhány szó pusztító lehet egy személyre, hírnevére, állapotára vagy félrevezetheti őket egész életükre. A szavak és a beszélési képességünk nagy áldás, de egyben nagy próbálkozás is, és az egyik dolog, amiről biztosan kérdezni fognak minket az Ítélet Napján.

A Próféta (ṣallā Allāhu ʿalayhi wa ālihi wa sallam) azt mondta, hogy „az üdvözülés a nyelv védelmezésében rejlik", és hogy „egy személy hite nem szilárd, amíg a szíve nem szilárd, és a szíve nem szilárd, amíg a nyelvét nem irányítja". Számos bűn van, amelyek a beszédünkhöz kapcsolódnak: hazugság és rágalmazás csak néhány, és ezek a legnagyobb okai a bajnak ebben az életben, a következőben és a távolságnak Allāh (ʿazzā wa jall) és az ember között.

Luqmān azt mondta a fiának: „ha a beszéd ezüst, a csend arany". Ennek arra kell szolgálnia, hogy reflektáljunk arra, hány felesleges dolgot mondunk egy nap folyamán, a minden alkalom nélkül, amikor az áldásunkat (a beszéd képességét) mások bántalmazására használjuk.

Összességében reflektálnunk kell, mely tulajdonságokat kell irányítanunk, ezután milyen következményei vannak annak, ha nem irányítjuk őket. Lehet a három említett téma, de számos más tulajdonság is, amelyet irányítanunk kell. Meg kell értenünk az irányítás hiányának következményeit, és milyen drága dolgokat veszíthetünk el. Ez vonatkozik az étrendre, alvásra, szokásokra stb. is. De Allāh (ʿazzā wa jall) a másokkal való kapcsolatot olyan drágává tette, és még mindig nagyon törékeny, ezért értékeljük és tiszteljük az irányíthatatlan cselekedetek következményeit. Az irányítás szintén növeli az életminőséget és a szellemi állapotot. A témák a következő szakaszhoz vezetnek, amely az egyensúlyról szól, és annak fontosságáról. Az etikára szakosodott tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az egyensúly az etika legfontosabb része, mivel ez a gyökere minden másnak, és döntő, hogy mikor ugyanaz a cselekedet jó és mikor rossz.