Egyensúly

Allāh (ʿazzā wa jall) ezt a világot egyensúlyban teremtette, és mindent a legfinomabb rendben teremtett. Allāh (ʿazzā wa jall) mindent terv és tökéletes mérés szerint teremtett. Minden az univerzumban egyensúlyban van, a mágnesességtől kezdve, amely a hold és a föld, valamint az egész naprendszer közötti távolságot létrehozza. Mindent a tökéletes rendjében teremtett. Esőt teremtett, hogy a zöld növekedhessen, és a napot teremtett, hogy a víz elpárologjon és újra esővé váljon.

Hasonlóképpen van ez az emberrel, akinek egyensúlyra van szüksége az élete minden aspektusában: ha túl sokat eszünk vagy túl keveset eszünk, ha túl sokat alszunk vagy túl keveset alszunk, és ha túl sokat szocializálunk vagy túl keveset szocializálunk.

Ugyanez vonatkozik a szellemi aspektusainkra is: ha teljesen elhanyagoljuk a szellemi cselekedeteket, vagy ha visszahúzódunk a társadalomból, hogy csak a szellemi cselekedeteket gyakoroljuk és fókuszáljuk. Mindenben az életben egyensúlyt kell találnunk! Mindenben! Mindenben a középútat kell találnunk.

Az ember soha nem szabad szélsőségbe menjen, mert ahogy a Próféta (ṣallā Allāhu ʿalayhi wa ālihi wa sallam) mondta: „Azok, akik szélsőségekbe mennek, nem folytatják azon az úton". Meg kell találnunk minden ügy prioritását és a bölcs középutat. Az etikára szakosodott tudósok megvitatták és érveltek amellett, hogy az etikában a legfontosabb az egyensúly, mivel a jó etika csak akkor jó etika, ha egyensúlyban van.

Természetesen mindannyian eshetünk szélsőségességbe, például a kérdésfeltevésben: az egyik szélsőség az, hogy az ember soha nem reflektál és soha nem kérdőjelez meg semmit, a másik szélsőség pedig az, hogy mindent megkérdőjelez és folyamatosan kétségben van. Hasonlóképpen a racionalitás példájában és a képességben, hogy tudjuk, mikor veszélynek vagyunk kitéve. Az egyik szélsőség azt jelenti, hogy az ember soha nem előzi meg a veszélyt, a másik szélsőség pedig az, hogy veszélyt lát és bizalmatlan minden felé. Ez minden példában érvényes: düh, jogok érvényesítése, adakozás, szellemi imádati cselekedetek végrehajtása stb. A végigvonuló elv egész életünkben legyen: egyensúly.

Ugyanez vonatkozik a szélsőségességre politikai ügyekben, vallási gyakorlatban, sőt hitben is. Ha valaki szélsőséges ezekben, akkor csak egy bizonyos ideig tudja fenntartani ezt az állapotot. Sajnos látjuk, hogy a muszlimok Dániában szélsőségekben élnek, ami ahhoz a végzetes következményhez vezethet, hogy elhagyják a vallást vagy Allāh-nak (ʿazzā wa jall) olyan tulajdonságokat tulajdonítanak, amelyek Nincsenek. Minden tulajdonsága tökéletes egyensúlyban van, de néhányan a hithez jutnak, hogy Ő csak büntető, és mások ahhoz a hithez, hogy Ő átnéz az ember hibáin. Mindkettő hithez kapcsolódó problémákhoz vezet, és a legrosszabb esetben a hit elhagyásához. Az embernek egyensúlyban kell élnie, nem tudja fenntartani a szélsőséges tendenciákat, és végzetes következményei lehetnek, ha egy vallási környezet csak szélsőségességet gyakorol. Ayatollah Khamenei, hosszabbítsa meg Allāh (ʿazzā wa jall) az ő életét, írta levelében a fiataloknak:

{`„Ne menjetek szélsőségekbe. Én szélsőséges voltam ifjúságomban, és a forradalom alatt, de ma elvárom tőletek, hogy több tudással és több után gondolással rendelkeztek."`}

Életünk minden aspektusában káros lesz számunkra, ha elveszítjük az egyensúlyt, amit minden tudós, aki bizonyos korú és bölcs, tanít nekünk. Ha tanácsot kérünk, gyakran találkozunk a válasszal: „őrizd meg az egyensúlyt".

A test, amelyet Allāh (ʿazzā wa jall) teremtett, egyensúlyt hordoz magában (kivéve, ha hiányzik az önuralmunk és belső betegségekben szenvedünk, amelyek ehhez kapcsolódnak) — szomjas lesz, amikor hiányzik a folyadék, éhes lesz, amikor energiára van szüksége, beteg lesz, ha például nem hallgat a szükségleteire, vagy hiányoznak az alapvető elemek.

Ez megtanít minket, hogy nincs olyan példa az életünkben, ahol nem lenne szükség egyensúlyra, mivel az az emelkedett állapot, amelyben Allāh (ʿazzā wa jall) teremtett minket. Egyensúlyban kell lennünk az öltözködésünkben is. Mértékleteseknek kell lennünk. Nem szabad szélsőséges állapotokba mennünk az öltözkodésünkben vagy külső körülményeinkben, például egyáltalán nem gondolkodni a kötelezettségeinken, vagy a másik szélsőség, ahol extra kötelezettségeket tulajdonítunk magunknak. Ez minden külső és belső körülményre vonatkozik. Például a férfiak egyáltalán nem növesztenek szakállt, vagy a másik szélsőség, ahol túl hosszúra növeszti és nem tartja. Ugyanez vonatkozik a hidzsabra, ahol mindkét szélsőség károsítja az állapotot.

Bár az egyensúly a belsőnk és tulajdonságaink legszükségesebb része, és szinte minden más jó tulajdonság és jellemtulajdonság az egyensúlyból fakad. Ez mondva vannak olyan állapotok, amelyek nem károsak, ha folyamatosan végezzük őket, mint Allāh (ʿazzā wa jall) emlékezése. Az ember nem tud túl sokat emlékezni Allāh-ra (ʿazzā wa jall), kivéve, ha valaki félreértette, hogy az emlékezés azt jelenti, hogy Allāh (ʿazzā wa jall) nevének kimondása, ami alkalmatlan és szélsőséges állapot lenne. Az emlékezés az, hogy az Allāh-ról (ʿazzā wa jall) való gondolatot mindennel megvalósítsuk, így nem egy fizikai cselekedet, amely megakadályozza az élet folytatásával kapcsolatos kötelezettségek végrehajtását. Ha az emlékezést fizikai cselekedetként értik meg, és nem mint szolga állapotát, akkor azt szintén egyensúlyozni kell.

Hogyan tudjuk, hogy szélsőségekbe megyünk?

Az első dolog, amit tehetünk, hogy megkérdezzük magunktól, vajon fenn tudnánk-e tartani ezt az állapotot egész életünkben? Ha nem, akkor ez egy jel, hogy szélsőséges állapot, ha igen, a válasz jöhet a szélsőségesség dicséretéből és önteltségből. Ezután kérhetünk megbízható tudósoktól tanácsot és elmondhatjuk nekik az állapotunkat, hogy felmérjék, vajon szélsőséges állapotban vagyunk-e. Hasonlóképpen láthatjuk, ha a kapcsolati körünk többsége taszítja a nézeteinket, gondolkodásmódunkat vagy cselekedeteinket. A legfontosabb, hogy mindig reflektálóak legyünk, vizsgáljuk a lelkünket és legyünk igazmondóak az öntisztításunkban.