Alázat és gőg

Az egyik oka annak, hogy az alázat a nemes jellemtulajdonságok fontos része, az az, mert az ellentéte a gőg, és semmi más, csak a gőg vezette Iblish-t ahhoz, hogy megtagadja Allāh (ʿazzā wa jall) parancsának követését.

Teljes mértékben Allāh-tól (ʿazzā wa jall) függünk, és annak ellenére, hogy ez az állapot fennáll, gőgösek vagyunk. Magunkat dicsőségesebbnek tekintjük másoknál, jobbnak másoknál és magasabb státuszúnak másoknál. De ha megértettük volna a valódi esszenciánkat, akkor nem kellene jobbnak éreznünk magunkat senkinél, még akkor sem, ha látjuk őket vétkezni vagy rossz jellemtulajdonságokat látni tőlük. Megbánhatják és javulhatnak sokkal magasabb fokozatokra, mint amilyenek mi valaha voltunk, és mi elveszíthetjük a rangunkat és belső állapotunkat a gőg okozta szennyezés miatt.

Egy probléma ritkán jön egyedül, így még a kis magvakat, amelyeket vetünk, figyelmesnek kell lennünk, mert nagyobb veszteséget okozhatnak. Lehet, hogy nem vagyunk azonnal gőgösek, talán még őszinték és alázatosak is vagyunk, de egy nap egy kis változás történik bennünk, amely nagyobb változást eredményez, és azután az, ami egy mag volt, szilárd jellemtulajdonsággá nőhet. Ha Iblish eshetett, az ő imádata ellenére, mi tesz minket különlegessé? Hogyan biztosítjuk magunkat a gőgbe való zuhanástól és ezáltal egy rossz végtől?

Ahogy a korábbi szakaszokban beszéltünk, fontos az igazmondás önmagunkkal szemben, hogy megtaláljuk ezeket a magvakat, mielőtt nagyokká és szilárdakká nőnek. Úgy tűnik, emberi dolog, hogy jobbnak érezzük magunkat másoknál, vagy másokban találjunk hibát, mielőtt magunkban találunk hibát. A valóság az, hogy bár hibákat látunk másokban, az nem fedi a sajátjainkat. Ezzel szemben az alázat Allāh (ʿazzā wa jall) szolgáinak tulajdonsága.

A Próféta példája

A Próféta (ṣallā Allāhu ʿalayhi wa ālihi wa sallam) egyik legfontosabb tulajdonsága az alázata volt, és nem véletlen, hogy Allāh (ʿazzā wa jall) őt választotta az Ő küldötteként. Nem követelt gazdagságot és különleges címeket és pozíciókat.

Mindent megtett, hogy hasonlítson másokra és hogy egyenlő legyen velük. Abban, ahogyan beszélt velük és ahogyan bánt velük. Nem trónra helyezte magát, hanem mások között ült. Nem volt irodája és olyan feltételei, hogy a közönséges emberek nem találkozhattak vele, meghallgatta az embereket és játszott a gyermekekkel. Segített mindenkinek, és figyelmet adott mindenkinek. Amikor az emberekre nézett, mindenki úgy érezte, hogy különleges figyelmet kapott, és senki nem érezte magát elhagyatottnak. Sosem adott magának különleges feltételeket és sosem tulajdonított magának nagyságot és a győzelem okát. Mindig azt mondta: „csak egy ember vagyok", és minden siker Allāh-tól (ʿazzā wa jall) jön.

Amikor a Próféta (ṣallā Allāhu ʿalayhi wa ālihi wa sallam) és az Ahl al-Bayt (ʿalayhim as-salām) imáit olvassuk, megtanuljuk, hogy a legkiemelkedőbb módon kértek bocsánatot, mintha a legnagyobb bűnösök lennének, annak ellenére, hogy nem követtek el bűnt? De miért? Az alázatuk ezeken keresztül nyilvánult meg, és csak ilyen teljes alázat útján emel Allāh (ʿazzā wa jall) valakit. Amikor a legalázatosabbnak és legszegényebbnek érezzük magunkat, Allāh (ʿazzā wa jall) gazdaggá tesz minket. Csak alázat útján emel Allāh (ʿazzā wa jall) minket a legmagasabb fokozatokra, és ezért voltak a Próféta (ṣallā Allāhu ʿalayhi wa ālihi wa sallam) és az Ahl al-Bayt (ʿalayhim as-salām) a legalázatosabbak. Tehát mit tanulhatunk a példájukból? Státuszuk és Allāh-hoz (ʿazzā wa jall) való közelségük ellenére a legalázatosabbak voltak, vagy mondjuk jobb: alázatuk alapján emelte Allāh (ʿazzā wa jall) őket. Őszintén megértették, ki birtokol minden hatalmat és ki tud igazán felemelni és megszégyeníteni minket.

A Korán tanítása

Itt megtanuljuk, hogy az alázat Allāh (ʿazzā wa jall) szolgaságának része, és az alázat többek között abban nyilvánul meg, hogy jól beszél és jól cselekszik, annak ellenére, hogy ellenállással találkozik.

A versben megtanuljuk, milyen cselekedeteket neveznek alázatnak és milyen cselekedeteket követelnek meg az alázatosoktól. A „ne fordítsd el arcadat" azt jelenti, hogy nem szabad gőgösnek lenni és másokat elutasítani. Ezen felül Allāh (ʿazzā wa jall) azt mondja: „ne járj fölényesen", ami ugyanazt fedi, de itt hozzáadható, hogy a fölényesség azt jelenti, hogy az ember azt hiszi, hogy hatalmas vagy sikeres a saját ereje és cselekedetei alapján, és elfelejti, hogy a hatalom csak Allāh-t (ʿazzā wa jall) illeti. A gőg az önhirdetés, felsőbbség és leereszkedés másokkal szemben, akiket kevesebb értékűnek tartanak.

Mértékletes azt jelenti, hogy uralkodni magán és illendő lenni a cselekedetekben és valami fogyasztásában. Ez a vers önmagában sok reflektálást tartalmaz a nemes jellemtulajdonságokkal kapcsolatban, és röviden: alázatosnak kell lennünk és mértékletesen cselekedni és fogyasztani. Bár a Próféta (ṣallā Allāhu ʿalayhi wa ālihi wa sallam) a legemeltebb teremtmény, nem nézett le másokra és nem érezte magát mások felett. Nem tekintette a sikerét és becsületét a saját hatalmának és képességének tulajdonított, és ezeket csak alázat és az Allāh (ʿazzā wa jall) az egyetlen hatalombirtokos gondolatának alávetése útján érte el, aki felemelhet és megszégyeníthet minket.

A négy forma

Ebben a témában fontos megérteni, hogy négy különböző formája van a gőgnek és alázatnak, amelyek megnyilvánulhatnak bennünk és amelyek bennünk kifejezésre juthatnak:

1. Gőg: az a hit, hogy az ember jobb másoknál és úgy is cselekszik.

2. Alázat: az a hit, hogy az ember nem jobb másoknál és nem is cselekszik úgy.

3. Hamis alázat: az a hit vagy érzés, hogy az ember jobb másoknál, de úgy viselkedik vagy cselekszik, hogy alázatosnak tűnik mások előtt.

4. Megaláztatás: az a hit, hogy az ember kevesebbet ér, úgy cselekszik és hagyja magát az általános emberi méltóság alatti bánásmódban részesülni.

Az alázat ellentéte a gőg, amely cselekedetekben és gondolatokban nyilvánul meg, ahol az ember azt hiszi, hogy jobb másoknál. Lehet türelmetlenség, oktatás vagy akár egy pillantás. Túlzott alázat vagy önmaga lealacsonyítása mások előtt, de mások előtt leereszkedő beszédet folytatni, hamis alázat és a gőgből fakad. A gőg különböző módokon nyilvánul meg, lehet az, hogy az ember úgy érzi, többet tud másoknál, hogy jobban tudja, hogy többet ér az oktatás vagy nemzetiség miatt stb. A valóság az, hogy mindenkitől tanulhatunk, és bár kaptunk tudást egy területen, mások sok mindent taníthatnak nekünk, amit nem tudtunk. A tudásban való gőg a tudás megvalósításának hiányához és a lustasághoz vezet az új tudás tanulmányozásában. Az életünk egy hosszú tanulási folyamat, de ha gőgösek vagyunk és azt hisszük, hogy eleget tudunk és jobban tudjuk, akkor a gőg visszatart minket az új tudás fokozatainak elérésétől. A tudás legmélyebb rétege a szellemi belátás, és az nem érhető el gőg útján vagy annak hitén keresztül, hogy az ember már eleget tud és jobban tudja. Egy igazi tudós mindenkit tanárként vesz.

A gőg szintén megnyilvánulhat abban a hitben, hogy az ember tudja, mi a legjobb másoknak. Mindannyiunknak megvan a fejlődése és az utunk Allāh-hoz (ʿazzā wa jall), és az változhat és különböző lehet, kérdezhetünk tanácsot és megoszthatunk tapasztalatot, de a tény az, hogy nem kényszeríthetünk másokra egy fejlődést, amit magunk átéltünk. Hasonlóképpen gőgös azt hinni, hogy a saját fejlődése jobb másokénál és a fokozata másokénál jobb. Azt hihetnénk, hogy csak gondolkodni lehet, és nem hagyni, hogy kifejezésre jusson, vagy hogy a gőg csak akkor valósul meg, ha cselekedet útján végzik, de a valóság az, hogy még a gőg magja is elpusztítja a jó cselekedeteket és a jó szándékokat, és még ha a legjobbat is tennénk, a gőg kifejezésre jut. Ahogy említettük, lehet egy pillantás, egy türelmetlen sóhaj vagy túlzott (hamis) alázat. Számos példa van a gőgre, a fontos az, hogy lássuk, hol rejtőzik a belsőnkben és dolgozzunk rajta.

Ezzel szemben az alázat az, hogy a külső körülmények mögötti teremtményt nézzük és a bűnök mögött nézzünk, és lássuk az ember értékét, és lássuk, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, mivel Allāh (ʿazzā wa jall) ugyanabból az esszenciából teremtett minket. Az alázat az, hogy ismerjük az esszenciánkat Őhozz képest és tudjuk, hogy a hatalom Tőle jön. Az a valóságnak való alávetítés, hogy Ő az, aki sikert ad és Ő az, aki becsületet ad. Ez szintén kapcsolódik a tawakkul-ról szóló szakaszhoz, mivel az alázat abban az állapotban nyilvánul meg, ahol az ember teljes bizalommal van afelől, hogy Allāh (ʿazzā wa jall) a Mindenható és az Egyetlen, aki adhat és elvehet. Allāh (ʿazzā wa jall) az, aki becsületet ad, tehát nem kell extrém eszközöket használnunk, hogy magunkat előtérbe hozzuk vagy becsületet keressünk az emberek között.

Az alázat nem jelenti, hogy az embernek meg kell aláznia magát vagy úgy kell cselekednie. Félreértett dolog azt hinni, hogy az alázat egyenlő az önmegalázással. Mivel Allāh (ʿazzā wa jall) teremtett minket és értéket adott nekünk, nem szabad magunkat megaláznunk és hagyni, hogy mások bántsanak minket. Ismernünk kell az értékünket, mint az Ő teremtményei, és nem szabad hagyni, hogy mások ezt az értéket megsértsék azzal a feltételezéssel, hogy az alázatos. Ezt a következő szakaszban, a düh visszatartásáról szóló szakaszban tovább tárgyaljuk.