Yūnus próféta

A Szent Koránban így áll:

"

„És bizony Yūnus a küldöttek közül való volt."^[1]

Yūnus, Mattī fia, 30 éves korában lett Nainawah (a város Mosul közelében) lakóinak küldötte. Proféta Yūnus (a.sz.) ezt a népet, amely bálványimádó volt, arra hívta, hogy egyedül Allahot imádják, de ők visszautasították a meghívást, és azt mondták:

"

„Miféle szavak ezek, amiket mondasz nekünk? A mi őseink ezeket a bálványokat imádták, és mivel mi az atyáink követői vagyunk, ugyanezt fogjuk tenni."

Yūnus azt mondta nekik:

"

„Forduljatok a saját értelmetekhez, és nézzétek meg, vajon ezek a bálványok megérdemlik-e, hogy imádják őket."

Ők válaszolták:

"

„Ne fáraszd magad, és ne próbáld hiába a te Allahodhoz hívni minket, mert sem tebened, sem a te Allahodban nem hiszünk, és nem félünk a te Allahod csapásaitól. Tedd, amit akarsz."

Proféta Yūnus tovább prédikált 33 évig több százezer bálványimádónak, de csak két hívő volt. Robīl, egy tudós és bölcs férfi, volt az első hívő. Ṭanūkhā, egy jámbor férfi, aki fát hozott az erdőből és eladta, és így kereste meg a megélhetését, volt a második hívő.

A büntetés és a menekülés

Proféta Yūnus (a.sz.) úgy gondolta, hogy teljesítette a küldetését, és hogy a meghívásának nincs hatása. Elvesztette minden reményét, hogy a népe elfogadja az igaz hitet, és ezért a Mindenhatóhoz imádkozott, hogy büntesse meg őket. Arra kérték, hogy várjon és legyen türelmes, de mivel továbbra is ragaszkodott, a büntetés megparancsatott, és a nép értesítést kapott. Proféta Yūnus (a.sz.) a kísérőivel együtt egy hegyre menekült.

Robīl a hegyen állt, és emlékeztette a népet a Mindenható Allah által ígért büntetésre. Kérte őket, hogy bánják meg, és legyenek hitben Allahban és az Ő Prófétájában, Yūnusban (a.sz.). Miután Yūnus elhagyta őket, a büntetés jelei megmutatkoztak a törzs népe között.

Az ég elsötétedett, és egy félelmetes vihar kezdődött, és ez ráébresztette a törzs népét, mekkora hibát követtek el. A törzs népe között volt egy nagyon bölcs és okos ember, aki kedves és emberséges volt a népével szemben.

Miután megértette a katasztrófát, amely rájuk várt, összehívta a népet, és kiáltotta: „Ezek Allah büntetésének jelei. Ezért valljátok be a hiteteket Allahban; a Mindenható kegyelmes a szolgáihoz. Mutasd meg Neki, hogy megbántad. Vedd a csecsemőket, és hidd sírni. Vedd el az állatokat a legelőkről. Tedd őket éhesre, hogy hangosan sírjanak."

Ezután minden férfi és nő, fiatal és öreg sietett a sivatagba, hogy imádkozzon és gyászoljon Allahhoz, és kérje Őt, hogy ne küldjön ilyen nagy csapást. Olyan hangosan imádkoztak, hogy a gyászuk és sírásuk az egész sivatagban hallatszott.

Allah megáldotta őket az Ő irgalmával és kegyelmével, és megállította az isteni csapást őszinte megbánásuk és a helyes úton járásuk elhatározása miatt. A fekete felhők fokozatosan szétszóródtak, és a tiszta kék ég kezdett feltűnni.

A hajó és a bálna

Másnap, amikor Proféta Yūnus (a.sz.) lejött a hegyről, azt a benyomást kapta, hogy a város a hitetlenekkel együtt elpusztult. Ezért meglepődött, amikor az embereket egészségesnek látta. De Proféta Yūnus (a.sz.) nem ment be a városba, hogy ne tartsák hazugnak; ezért a Földközi-tenger felé ment, és hosszú séta után elérte a partot.

A Szent Korán a következő szavakkal számol be erről a történetről:

"

„És bizony Yūnus a küldöttek közül való volt. Amikor a megrakott hajóhoz menekült, osztozott (velük), de ő volt azok közül, akit bedobtak. Akkor a bálna lenyelte, miközben ő magát hibáztatta. És ha nem lett volna azok közül, akik (Minket) dicsőítenek, akkor bizony a gyomrában maradt volna egészen a Feltámadás Napjáig. Ezután kivetettük őt a föld üres felszínére, miközben beteg volt. És egy töknövényt növesztettünk fölötte. És elküldtük őt százezerhez, vagy még többenhez. És hittek, ezért jólétet adtunk nekik egy időre."^[2]

Amikor a városból való menekülés után elérte a partot, látott egy emberek csoportját, akik egy hajón voltak, és épp indulni készültek. Yūnus megkérte őket, hogy engedjék fel a fedélzetre. Elfogadták a kérését, és felengedték.

Amíg a tengeren hajóztak, egy nagy vihar kezdett tombolni, és félelmetes hullámok olyan erősen verték a hajót, hogy az összes utas majdnem a tengerbe esett. Fennállt a veszélye, hogy a hajó elsüllyed, mivel túl volt terhelve, és az emberek gyanakodtak, hogy van a hajón egy szökött rabszolga. Abban az időben azt hitték, hogy ha egy ilyen személy van a hajón, az elsüllyed. Ezért úgy döntöttek, hogy sorsot húznak, és valakit a tengerbe dobnak.

A sors Yūnusra esett, de mivel Yūnus a vendégük volt, és tisztelniük kellett őt, újra húztak. Ismét Yūnusra (a.sz.) esett a sors, de senki sem volt hajlandó elhinni, hogy ő szökött rabszolga, mert olyan tisztességes és istenfélő benyomást keltett. Harmadszor is húztak, de az eredmény ugyanaz lett. Ezen a ponton Yūnus megértette, hogy valószínűleg azért került ebbe a nehézségbe, mert Allah engedélye nélkül hagyta el a törzsét.

Abban a hitben, hogy isteni bölcsesség volt a sorsolás mögött, habozás nélkül a tengerbe ugrott, és Allah megparancsolta egy nagy bálnának, hogy nyelje le őt anélkül, hogy ártana neki. Három napig volt Yūnus a hal gyomrában, és a hal mélyre úszott a tengerben a sötét vízben. Ott Yūnus nagy szomorúságot és bánatot szenvedett.

A megbánás és a megmentés

Ebben a nyomorult állapotban Yūnus Allahhoz menekült, és a sötétben imádkozni kezdett, mondván:

"

„Nincs más Isten az egész világegyetemben Rajtad kívül, és Te dicsőséges vagy, és ment vagy minden hibától és igazságtalanságtól."

A Szent Koránban így áll:

"

„És Yūnus, amikor haraggal eltávozott, és azt hitte, hogy Mi nem fogjuk nehézségbe hozni, akkor a szenvedések közepette kiáltott: Nincs más Isten Rajtad kívül, dicsőséges vagy Te; bizony én azok közül vagyok, akik önmagukat kárt okoznak. Akor Mi válaszoltunk neki, és megmentettük a szomorúságtól, és így mentjük meg a hívőket."^[3]

Allah meghallgatta az imáit, és megparancsolta a bálnának, hogy vigye Yūnust a partra. Amikor kijött a hal gyomrából, a teste erősen megégett a hal gyomrában lévő sav miatt, és rájött, hogy nem bírja a nap melegét, amely valahogyan égette a bőrét. Ott feküdt beteg, rendkívül gyenge és tehetetlen, mint egy újszülött.

Akkor Allah megparancsolta egy töknövénynek^[4], hogy nőjön ott, hogy pihenhessen a levelei árnyékában, és védve legyen a naptól és a legyektől. Egy vad kecske Allah parancsára odajött Yūnushoz, és táplálékot adott neki, hogy visszanyerje az elvesztett erejét.

A visszatérés

Rövid idő múlva Yūnus (a.sz.) újra egészséges lett. Egy nap, amikor visszatért a helyre, a töknövény elhervadt. Proféta Yūnus szomorú lett ezen a változáson.

Allah így szólt Proféta Yūnushoz:

"

„Ó, Yūnus! Nem éreztél sajnálatot a százezer vagy több embertársad iránt, akik az ellene való lázadásuk miatt pusztultak volna el, és sajnálatot érzel egyetlen töknövény iránt, amelyre már nincs szükséged."

Allah ezt a kinyilatkoztatást küldte neki:

"

„Yūnus, menj vissza a saját törzsedhez, mert a néped most hisz Allahban, és abbahagyta a bálványimádást, és türelmetlenül várja, hogy találkozzon veled."

Amikor Yūnus elérte a város területét, történetesen találkozott egy juhászsal, aki nem hitte, hogy ő Yūnus (a.sz.), mivel úgy hitték, hogy megfulladt. Proféta Yūnus (a.sz.) Allahhoz imádkozott, és egy juh tanúsította a személyazonosságát, és a nép hitte neki. Így Yūnust (a.sz.) visszaküldték a népéhez, és örvendeztek a dicsőséges életnek, ameddig Allah megszabta számukra.