ʿĪsā próféta

A születés örömhíre

Egy éjszaka Maryam (a.sz.) egy órával meghosszabbította az imáját, ahol folyamatosan dicsérte Allahot, amíg el nem szakadt minden körülötte lévőtől. A lelke az éggel kommunikált, miközben azokat a verseket ismételte, amelyek a Teremtő Nagyságát dicsőítették, és azokat az elbeszéléseket, amelyek az Ő kegyelmét növelték, és neki méltóságot és tisztességet adományoztak, miközben azokat az igazak kiválasztott embereinek adták. Miközben ezekbe a merülésekbe mélyedt, hirtelen kemény rázkódásokat érzett a testében, és erős érzések rázták meg.

Körülnézett, hogy találjon egy emberi lényt, amely áhítattal töltötte el, és a menekülés gondolatát, mert azt hitte, a férfi egy bűnöző, aki a templom lakóinak figyelmetlenségét kihasználva lassan a menedékhelyéhez osont.

De annak ellenére, hogy félt attól, ami történt, uralkodott az érzésein, elűzte a Sátánt, és nem volt hajlandó a megijedt lenni, mert ő az érintetlen, az odaadó, a tiszta és a szűzies asszony, aki megveti, hogy egy ilyen remegés uralja. Kérdőn nézett a férfira. A férfi megértette, mire gondol, és azt mondta neki:

"

„Ne félj és ne szomorkodj. Én csak a te Urad hírnöke vagyok. Ő küldött engem, hogy hirdessem neked, hogy hamarosan egy hibátlan fiút fogsz szülni."

Ő kérdőn válaszolt:

"

„Ki vagy te?"

Ő válaszolt:

"

„Én csak a te Urad küldötte vagyok, aki fiút ad neked."^[1]

Amikor Maryam (a.sz.) meghallotta Dzsibrīl szavait, áhítatot érzett, és szorongás vette uralmát. De nem veszítette el az önuralmát, és nem hagyta, hogy a meglepetés némává tegye annak ellenére, hogy fáradtnak érezte magát. Alaposan megnézte őt, és minden figyelmét összegyűjtve azt mondta:

"

„Hogyan lehet nekem fiam, amikor egyetlen férfi sem érintett engem, és szüzességemet nem veszítettem el?"^[2]

Ő válaszolt:

"

„Így (legyen). A te Urad azt mondja: Ez könnyű nekem, és (megteremtjük őt), hogy jellé tegyük az emberek számára és irgalom Tőlünk. És (ez) elrendeltetett."^[3]

A visszavonulás és a születés

Maryam ott maradt, ahol állt, és emlékezett arra, amit Dzsibrīl mondott neki, anélkül, hogy tudta volna annak jelentőségét:

"

„Hogyan lehet nekem fiam, amikor szűz vagyok? És hogyan eshetek teherbe és szülhetek fiút, amikor nem vagyok férjnél, és soha nem ismertem férfit?"

Félt a közelgő napoktól és attól, hogyan fog találkozni az emberekkel. Kételkedett benne, hogy az emberek támogatni fogják. Szörnyű titkát a belsejébe temette, és a következő hónapokat szorongással töltötte. Még mindig a titkával, és amikor a szenvedély serkentette, szokta mondani:

"

„Bárcsak meghaltam volna ez előtt, és teljesen elfelejtettek és feledésbe merültem volna."^[4]

Hogy elrejtőzzön az emberek szemei elől, úgy döntött, hogy elköltözik a jeruzsálemi elvonultságából egy új elvonult helyre, El-Naṣirába, ahol megszületett, hogy gyermekét a vidéki otthonban szülje meg, amely minden pompa nélkül volt. Elrejtette a jámborság fényét, és a helyet menedékként tekintette, ahol elrejtőzhetett a megfigyelők és a nemkívánatos vendégek elől. Maryam (a.sz.) távol akart maradni a népétől.

Nem találkozott senkivel közülük, és senki sem kereste őt, még a védelmezője Zakariyyā sem, aki azt javasolta neki, hogy maradjon távol az emberektől, hogy elkerülje a kényes pletykákat, és a gonosz nyelveket, és hogy a tisztesség ne csökkenjen azok szemében, akik mindig Maryamot (a.sz.) a csodálatos és tökéletesként, és a tisztaság szimbólumaként tekintették. Reménye az volt, hogy Allah meghallja az imáit, és elfogadja az esedezését, így senki sem fog kételkedni a viselkedésében.

Egy olyan családból származott, amely tisztességéről és tisztaságáról volt ismert, és az apja nem volt rossz ember, és az anyja sem volt parázna; ugyanazt az utat választotta, mint a családja, és Allah őt választotta, hogy a kiválasztott imádó legyen, így hallatlan, hogy vád tárgya legyen, bár sem bűnt, sem bűncselekményt nem követett el. Igaz, hogy nem tehet semmit Allah akarata ellen, így az egyedüli menekülése a Nagy Allahhoz, a Mindenhatóhoz, az irgalmashoz való bizalommal teli esedezése volt azokhoz, akik az Ő kötelékébe kapaszkodnak.

A szülés ideje közeledett, és fájdalmat érzett a szülési fájásoktól, elosont a faluból a vadon felé, ahol egy száraz pálmafa törzséhez menekült. A szülési fájdalmak löketei alatt hozzá kapaszkodott, bár egyedül volt, nem volt senki, aki segített volna neki, vagy bába, aki irgalmat mutatott volna, és kezelést ajánlott volna. A szülés órája elérkezett, és a szűz megszülte gyermekét. Ránézett a gyermekre, és szomorú volt, hogy ezt az embert teljes elszigeteltségben szülik meg. Alaposan megnézte a gyermeket, és örült, hogy látja, de a szomorúsága erősebb volt. Így kívánt neki életet, és magának egy sírt kívánt, amely elrejtheti, és így elhagyja ezt az életet, és az emberek elfelejtik őt.

Maryam nagyon zavarban volt, és nem tudta, mitévő legyen a gyermekkel vagy magával. Nem volt étel, amivel táplálkozhatott, hogy a gyermeket szoptassa, nem volt víz, amely elolthatta volna a szomjúságát, és nem voltak barátok, akik segítettek volna. Bár zavarban volt és szomorú, hallott egy hangot, amely a pálmafa alól szólította, amelyhez a szülési fájdalmak pillanatában kapaszkodott:

"

„Akkor (az angyal) szólította őt alólról: Ne szomorkodj. A te Urad egy patakot hozott létre alattad. És rázd fel a pálmafa törzsét magad felé, akkor friss, érett datolyákat hullat rád."^[5]

Minden megváltozott körülötte. A víz folyt a száraz földben, és a száraz pálmafa friss datolyákat hullatott rá. A behatoló hang arra kérte, hogy legyen mélyen elégedett önmagával. Ami még nyugodtabbá tette, az Dzsibrīl (a.sz) átható hangja volt, aki azt tanácsolta neki, hogy a nap folyamán ne beszéljen egyetlen emberrel sem:

"

„És ha ma találkozol egy emberrel, mondd: Fogadalmat tettem a Könyörületesnek, ezért ma nem fogok beszélni egyetlen emberrel sem."

A gyermek csodája

Amikor visszatért a népéhez, a gyermekét hozva, ajándékként adta nekik Allah-tól, aki az Ő Szent Lelkén keresztül fújt belé, hogy a gyermek az emberiség figyelmeztetése és a világ irgalma legyen, és ez az Ő elkerülhetetlen parancsa és az Ő elhatározott sorsa volt.

A gyermeket a népének mutatta, hogy megvédje a becsületét és a tisztességét, de ők visszautasították azt, amit a karjában hordozott, és a legrosszabb vádakkal illették:

"

„Ó, Maryam! Bizony valami rendkívüli dolgot hoztál."^[6]

Vádjaik nem álltak meg a határnál, hanem a végsőig értek. Azt mondták neki:

"

„Ó, Hārún nővére! Az apád nem volt rossz ember, és az anyád sem volt parázna."^[7]

A nép tudatlan volt, és nem ismerte fel az isteni hatalom valóságát. Bármennyire is védekezett, nem hallgattak rá, de ő egy olyan fegyvert birtokolt, amelyet senki sem tudott kihívni, és egy menedéket, amelyhez egyetlen rossz ember sem közeledhetett. Amikor elérkezett az idő, hogy bizonyítsa ártatlanságát, a nép elé állt:

"

„Akkor rámutatott. Ők azt mondták: Hogyan beszéljünk egyvel, aki (még) gyermek a bölcsőben? (ʿĪsā) válaszolt: Én Allah szolgája vagyok. Ő adta nekem a Könyvet [az Evangéliumot], és Prófétává tett engem. És engem áldottá tett, bárhol is legyek, és megparancsolta nekem az imát és az alamizsnát, ameddig élek. És kötelességtudó viselkedést az anyám iránt, és nem tett engem gőgössé (és) nyomorulttá. És békesség legyen velem azon a napon, amikor megszülettem, és azon a napon, amikor meghalok, és azon a napon, amikor új életre támadok (a Feltámadás Napján). Ez ʿĪsā, Maryam fia. (Ez egy) igaz beszámoló, amelyről ők kételkednek."^[8]

A szent gyermek az édesanyja segítségére sietett, amikor a hűtlen izraeliták rágalmazták. Miközben ʿĪsā a bölcsőben feküdt, az édesanyja védelmében szólalt meg. Abban az időben az emberek megkérdezték Maryamtól (a.sz.) az álláspontját a gyermek nélküli anyaságról, amikor az esemény megtörtént, és nem évek múlva, amikor ʿĪsā felnőtt.

A küldetés és a csodák

Amikor ʿĪsā a bölcsőben beszélt, azt mondta, hogy Allah küldötte, és hogy megkapta a könyvet (Injīl; Evangélium). Az emberek gyanakodtak az anyjára a férfi szülő nélküli születése miatt. Az imák számát Allah parancsolta neki, ami nem jelenti azt, hogy a parancs az ő végrehajtására szólt, hanem a küldetésének részeként, mint Allah küldötte. Végre fogja hajtani a küldetést, és segíteni fogja a valóságot a népnek, például ʿĪsā (a.sz.) az imádás és az irgalom üzenetét hozta a népnek.

Az „imádás" szó nemcsak az ünnepélyes imákat jelenti, ahol a test fizikai mozgásait fejezik ki, hanem a lélek imádsága a mi Urunkhoz, és a küldött lelkének ragyogása természetesen mindig az egységben volt a Mindenhatóval, aki a lelket a földre küldte különleges célokkal.

És az „irgalom" szó nemcsak a valaminek az adásának cselekedete, hanem a gondolkodás, a viselkedés és az Allah küldöttjének egész életének tisztasága természetesen tiszta és ideális kellett legyen a szóban és a cselekedetben, mint példa a követői számára.

Az egyik legfontosabb oka annak, hogy a szavakat a szent gyermek kimondta, az volt, hogy közölje, hogy nem átkozott egy törvénytelen születés miatt, hanem a Mindenható Úr áldása. Allah megparancsolta Maryamnak (a.sz.), hogy figyelje meg a csendet, és ne mondjon semmit a népnek, hogy elfelejtsék az ʿĪsā (a.sz.) gyermek eseményét, és hogy ő maga védelmezze magát a saját pozíciójában, és felfedje, hogy a földre küldetett, mint Allah jele az Ő Mindenhatóságára és Erejére. Abban az időben háromféle ember volt: Olyanok, akik hittek ʿĪsāban (a.sz.) és a prófétai küldetésében, olyanok, akik kételkedtek ʿĪsāban (a.sz.) és ellenezték a férfi szülő nélküli születését, és olyanok, akik ʿĪsāt (a.sz.) Allah fiának tekintették.

Egy másik versben a Szent Koránban Allah (swt) azt mondja:

"

„És (ʿĪsāt), Maryam fiát és az édesanyját jellé tettük, és menedéket adományoztunk nekik egy magasföldön, völgyekkel és folyó vizekkel."^[9]

E vers szerint Maryamot (a.sz.) Allah parancsolta, hogy menedéket keressen Betlehemben, ahol volt egy gyümölcsfa, amelyből ehetett, és egy forrás, amelyből ihatott. Ez a hely Palesztina legmagasabb pontján volt, amely Jeruzsálem közelében fekszik, szőlőültetvényekkel, gyümölcsösökkel és legelőkkel, ahol állatok legeltek. A történet nem ad megbízható információt Maryam és ʿĪsā (a.sz.) életéről, és arról, hogyan töltötte ez a szent anya és gyermeke ʿĪsā gyermekkorának első napjait, amíg meg nem jelent a nép előtt a küldött szolgálatában.

A Ahmad megjövendölése

Egy másik versben a Szent Koránban Allah (swt) azt mondja:

"

„És amikor ʿĪsā, Maryam fia, azt mondta: Ó, Izráel fiai! Én bizony Allah küldötte vagyok hozzátok, aki megerősíti és teljesíti azt, ami előttem van a Tórából, és örömhírt hoz egy Küldöttről, aki utánam jön, akinek a neve Aḥmad. – De amikor elhozta nekik a világos bizonyítékokat, azt mondták: Ez nyilvánvaló varázslat."^[10]

Ezt a verset sokáig tanulmányozták az Ó- és Újszövetség hivatkozásaival együtt. Emlékeztetni kell arra, hogy a szent Próféta Muḥammadot (sawws) Aḥmadnak is hívták – mindkét név ugyanabból a gyökérből származik: „ḥamd": dicséret. Könnyen mondható, hogy az oka annak, hogy ez a mai Bibliában nem szerepel, az lehet, hogy az ʿĪsā Allah fiaként való követői nem szerették, ha ez nyilvánosságra kerül.

A Bibliában olvassuk:

"

„És én kérni fogom az Atyát, és ő ad nektek egy másik vigasztalót, aki veletek lesz örökre."^[11]

ʿĪsā (a.sz.) bejelentette, hogy az, aki utána jön, „lélekmelengető" lesz. Ez bizonyítja, hogy ʿĪsā (a.sz.) nem volt az utolsó Próféta, és további bizonyíték olvasható azokban a versekben, amelyekben tanúságot tesznek arról, hogy ʿĪsā nem az egész igazságot hozta, hanem annak egy részét, és az, aki utána jön, az egész igazságot fogja kinyilatkoztatni:

"

„Még sok mondanivalóm van hozzátok, de azt most nem hordozhatjátok. Amikor azonban eljön ő, az igazság lelke, ő vezetni fog titeket a teljes igazságban; mert nem önmagától fog beszélni, hanem mindent, amit hall, azt mondja, és ami jön, azt kihirdeti nektek."^[12]

A történet beszámol arról, hogy sok keresztény és zsidó tudós és szerzetes, akik ismerték ezt a jövendölést az eredeti Bibliájukban, a szent Próféta eljövetelét várták. És azok, akik megtudták az eljövetelét, átvállalták az iszlámot. A nemes Korán azt mondja:

"

„És nincs az Írás Népe közül senki, aki ne hinne benne a halála előtt, de a Feltámadás Napján ő [ʿĪsā] tanú lesz ellenük."^[13]

A keresztre feszítés misztériuma

Sokan csodálkoznak ezekben a napokban, és felteszik a kérdést: „Vajon ʿĪsāt (a.sz.) valóban keresztre feszítették?"

A Koránban Allah (swt) azt mondja nekünk:

"

„Nem, hanem Allah felemelte őt Magához, és Allah Mindenható, Mindenbölcs."^[14]

ʿĪsā eltűnése a földről éppoly titokzatos, mint a születése. A hároméves uralkodásán kívül élete többi része ismeretlen. A keresztény hit szerint ʿĪsā (a.sz.) meghalt a kereszten, és eltemették. De a harmadik napon feltámadt érintetlen sebekkel, és járkált; beszélt a tanítványaival és evett velük, és utána a mennybe ment.

Az iszlám tagadja ezt a képzelt dolgot a 4. fejezet 158. verse és szintén a 158. vers szavaival, mondván, hogy Allah nem engedte, hogy ʿĪsāt (a.sz.) megöljék vagy a keresztre tegyék, hanem felemelte őt Magához. Az esemény igazsága az, hogy amikor ʿĪsā (a.sz.) tudomást szerzett a zsidók tervéről, hogy letartóztassák és halálra ítéljék, elment és egy üres házban keresett menedéket. Egyik tanítványa, aki ismerte a rejtekhelyet, harminc ezüstérmével meg volt vesztegetve, és a zsidó katonákat a házhoz vitte. Időközben Allah felemelte ʿĪsāt a mennybe, így amikor az áruló belépett a házba, és kereste őt, nem találta ott.

Allah ugyanezt tette az áruló tanítvánnyal, így amikor kijött a házból, hogy jelentse a katonáknak, hogy ʿĪsā nem található a házban, a katonák az ő hasonmását vitték magukkal, mivel úgy hitték, ő maga ʿĪsā. Bárhogyan is kiáltott; sírva mondta, hogy nem ő ʿĪsā, a katonák keresztre feszítették.

Valójában az áruló, ʿĪsā egyik tanítványa lett keresztre feszítve, és nem maga ʿĪsā (a.sz.). Minden keresztre feszítési történet, amely a keresztény hit elemei, az iszlámban helytelennek tekintendő. Egy másik versben a Szent Korán 3. fejezetében Allah (swt) azt mondja:

"

„És aki vitatkozik veled ebben, miután a felismerés eljutott hozzád, (azokhoz) mondd: Gyertek, hívjuk össze a fiainkat és a fiaitokat, és az asszonyainkat és az asszonyaitokat, és magunkat és magatokat, és aztán buzgón imádkozzunk, és hívjuk le Allah átkát a hazudókra."^[15]

Ez a vers a híres Mubāhala eseményére utal, amely a 10. évben zajlott le a Nağrān keresztényeivel, akiket ʿAbd al-Masīḥ vezetett, aki a legfontosabb papjuk volt. Eljöttek és a szent Prófétával (sawws) vitatkoztak ʿĪsā (a.sz.) személyiségéről. A szent Próféta (sawws) elmondta nekik, hogy nem szabad ʿĪsāt imádniuk, mert ő csak Allah halandó teremtménye volt, és nem maga Allah.

Ezután megkérdezték tőle, ki volt ʿĪsā apja. Ebből azt gondolták, hogy mivel ʿĪsā apa nélkül született, a szent Próféta (sawws) tehetetlenül elfogadja, hogy ʿĪsā apja maga Allah. Erre a kérdésre válaszul a Próféta (sawws) egy verset recitált, amelyben ʿĪsāt Ādammal hasonlították össze, aki apa és anya nélkül teremtetett. De a keresztények nem értettek egyet egyik érveléssel sem.

A Próféta (sawws) Mubāhilára hívta a keresztényeket (egy szellemi küzdelem, amely Allah átkát jelenti a hazudóra). A keresztények beleegyeztek, de vissza akartak térni a helyükre, és csak másnap végezni a Mubāhilát. Kora reggel a Próféta (sawws) elküldte Salmānt a nyílt térre, és előre egyeztetett velük a találkozóról. A Próféta (sawws) kísérőinek egy része összegyűlt a mecsetben, és várta, hogy a Próféta magukkal viszi őket a küzdelembe.

A másik oldalon a keresztények a kiválasztott szent embereikkel, asszonyaikkal és gyermekeikkel gyülekeztek. A megbeszélt időben a keresztények összegyűltek, és a szent Próféta (sawws) kilépett a mezőre Huszeinnel az ölében, Hasszant fogva a kezét és mellette sétálva, a lánya Fāṭima követte, és a veje ʿAlī mögötte. A Próféta (sawws) kijelölte a helyet, elhelyezte magát a lányával, annak két fiával és férjével, felemelte a kezeit az ég felé, és azt mondta:

"

„Uram! Ezek az én házam népe."

Ezeknek a szent lelkeknek a megjelenésétől és az arcukból sugárzó fénytől a vezető pap, aki a keresztények kiválasztott csoportját hozta, elkezdte bámulni az arcokat, és azt mondta:

"

„Allahra! Olyan arcokat látok, amelyek ha Allahhoz imádkoznának, hogy a hegyeket mozdítsák el a helyükről, a hegyek azonnal elmozdulnának."

A vezető pap megkérdezte, kik ezek, akiket a Próféta (sawws) magával hozott.

Tájékoztatták, hogy a gyermek, aki a Próféta (sawws) ölében van, az ő fiatal unokája, Huszein; a gyermek, aki a Próféta (sawws) kezét fogja a kis kezével, az ő idősebb unokája. Az asszony, aki mögötte jött, az ő lánya, és az, aki az asszonyt követte, az ő veje, Fāṭima férje. A vezető pap, a keresztények kiválasztott szent csoportjának vezetője, a népe óriási tömegéhez fordult, akik a helyszínen gyűltek össze, és beszélt hozzájuk:

"

„Ó, Nağrān ʿĪsājának hívei! Elmondom nektek az igazságot: ha nem tudtok megegyezni Muḥamaddal, és ha ezek a szent lelkek, akiket Muḥammad magával hozott, átkoznak titeket, akkor elpusztultok ebből a világból a földi élet utolsó napjáig."

A Végidő jele

Egy másik versben a Szent Koránban Allah (swt) azt mondja:

"

„És ő bizony jel lesz az (Ítélet)óra(eljövetel)ére. Ne legyen tehát kétség afelől, és kövess Engem (egyedül). Ez az egyenes út."^[16]

Valószínűleg most azon töprengsz: „Ki ő?" Az az óra, amely a Feltámadás Napja, ʿĪsā lesz a jele a Feltámadás Napjának kezdetének. Közvetlenül a Feltámadás Napja előtt ʿĪsā le fog szállni a mennyből, és elpusztítja a templom bálványát, amelyet az emberek az ő nevében létesítettek, és elpusztítja a keresztet. Egyszer és mindenkorra eltörli; a Szentháromság hamis tanítását, és ezután utat fog egyengetni az Allah egyetemes megértéséhez, amely a Szent Koránban található.