Tanúvallomások és kettős mérce

Amikor Fatimah (a.s.) követelte Fadakot, Abu Bakr tanúkat kért. Fatimah (a.s.) bemutatta Imám Ali-t (a.s.) és Umm Aymant tanúként. Umm Ayman a Próféta (S) felszabadított rabszolganője és dajkája volt — a Próféta (S) azt mondta róla: „Umm Ayman az én anyám az anyám után." A Próféta (S) azt is tanúsította, hogy ő a Paradicsom lakói közé tartozik.

Abu Bakr azonban elutasította ezeket a tanúkat, és nem ítélte oda a birtokot Fatimah-nak (a.s.). Baladhuri így ír erről:

Ezután Imám Haszan (a.s.) és Imám Huszein (a.s.) is tanúskodtak Fatimah (a.s.) mellett, de az ő tanúvallomásukat is elutasították azzal az indokkal, hogy az utódok és kiskorúak tanúvallomása nem elfogadható a szüleik javára. Rabah, a Próféta (S) rabszolgája is tanúskodott, de őt is elutasították.

A Jabirprecedens — kettős mérce

Abu Bakr volt az, aki Dzsábir ibn Abdalláh követelését elfogadta a Próféta (S) ígérete alapján — tanúk nélkül:

Ennek a hagyománynak a magyarázatában Ibn Hajar Asqalani és Ahmad al-Ayni al-Hanafi azt írják:

Ha Dzsábir követelését elfogadták jó benyomás alapján, tanúk nélkül — akkor miért nem fogadták el Fatimah (a.s.) követelését hasonló jó benyomás alapján? Ha a jó benyomás Dzsábir esetében olyan mértékben létezett, hogy nem hazudott volna — akkor miért ne létezett volna Fatimah (a.s.) esetében az a jó hit, hogy nem tulajdonított volna hamis mondást a Prófétának (S) egy darab földért?

A Khuzayma ibn Thabit precedens

Amikor egy arab vitába keveredett a Prófétával (S) egy teve ügyében, Khuzayma ibn Thabit al-Ansari tanúskodott a Próféta (S) mellett, és ez az egyetlen tanúvallomás egyenértékűnek számított kettővel, mert nem volt kétség az egyén őszinteségében és igazmondásában, aki javára a tanúvallomást tették. Ezért a Próféta (S) a „Dhush Shahadatayn" (akinek a tanúvallomása két tanúval egyenértékű) címet adományozta neki.

Ha tehát a Próféta (S) igazmondása miatt egy tanúvallomás kétnek számított — akkor Ali (a.s.) és Umm Ayman tanúvallomása miért nem volt elegendő Fatimah (a.s.) számára, erkölcsi nagysága és igazmondása fényében?

Emellett több mint tizenkét társ hagyományozta, hogy Allah Küldötte (S) egyetlen tanú és eskü alapján is döntött ügyekben. Ezt a gyakorlatot a három kalifa — Abu Bakr, Umar és Uthman — is követte.

A „tévedés" vádja

A Sahih Muslim lábjegyzetében a kommentátor ezt írja:

Hogyan lehetne „tévedés" a Paradicsom asszonyainak vezetője részéről, amikor az ő fenséges maga a Próféta (S) adományozta neki az „al-Siddiqa" (az Igazmondó) címet? Hogyan vádolhatná a kommentátor „tévedéssel", amikor ő is „a Fényes", „a Tiszta" és „a Szeplőtlen" néven volt ismert? Hogyan vádolhatná bármely muszlim „tévedéssel", amikor a Korán a Tisztaság Verse (33:33) és az Átok Verse (3:61) révén beszél róla?

Mi, shia muszlimok úgy véljük, hogy Fatimah (a.s.) igazmondása és tisztasága önmagában elegendő lett volna ahhoz, hogy követelését igaznak fogadják el — Ali (a.s.) és Umm Ayman tanúvallomásával együtt. A kettős mérce nyilvánvaló: Dzsábir szavát elfogadták tanúk nélkül, Fatimah (a.s.) tanúit viszont elutasították.