Mit mond a Korán a dzsihádról?

Az első csatát, amelyet a Próféta (béke legyen vele és családjával) és követői vívtak, védelmi háború volt. Ez Badr csatájaként ismert, egy Medina közelében fekvő helyszínen (pontosabban kb. 128 km-re Medinától). Ebben a csatában a Próféta és követői szembe néztek az ellenséggel, amely Mekkából érkezett, és amelyet a hitetlenek irányítottak.

Az első versek a kis dzsihádról — a fegyveres küzdelemről — a következőképpen határozzák meg:

„Engedély (a harcra) adatott azoknak, akik ellen harcot viselnek, mert igazságtalanságot szenvedtek el. És Allah képes segíteni őket […]" ^[1]

„(Az engedély) azoknak, akik jogtalanul lettek kiűzve otthonaikból[…]" ^[2]

Tehát itt a mekkai hitetlenekre utal, akik háborút viseltek a Próféta (béke legyen vele és családjával) és medinai követői ellen. A Korán továbbá mondja:

„És harcolj Allah ügyéért azok ellen, akik harcolnak elleneletek, de ne legyetek támadók, mert Allah nem szereti a támadókat." ^[3]

Ebben a versben egy háborúra való reagálásról van szó, azaz megengedett az önvédelem; szó sincs a harc megkezdéséről. Még a védekező harc állapotában is figyelmezteti Allah a Mindenható a muszlimokat, hogy nem léphetik át a megfelelő és megengedett határokat.

Az iszlám tanítja, hogy a muszlimoknak erősnek kell lenniük az önvédelemben, de ez nem jelenti azt, hogy agresszíveknek és igazságtalanoknak kell lenniük. Allah nagyon egyértelműen meghatározza ezt az általános iránymutatást:

„És készüljetek fel ellenük (akik harcolnak ellenetek), amennyire erőtől telik, és lovasságból, amivel Allah ellenségét és a ti ellenségeteket megfélemlíthetitek, és másokat is rajtuk kívül. Nem ismeritek őket, (de) Allah ismeri őket. És amit Allah ügyéért elköltötök, meg lesz térítve nektek, és nem lesz ellenetek igazságtalanság." ^[4]

Az erő és a védelemre való készenlét általános iránymutatása után a vers folytatja:

„De ha a békére hajlanak, akkor te is hajlj a békére, és bízz Allahban, mert Ő a Mindenhalló, a Mindentudó." ^[5]

Röviden: az iszlám azt akarja, hogy a muszlimok erősek legyenek. Ugyanakkor kötelesek békét kötni még az ellenségeikkel is, ha az ellenség békét akar.

A nagy — és a kis dzsihád

Egy kérdés, amit nem sokan tesznek fel, mivel sokan azt hiszik, előre tudják és ismerik a dzsihád minden aspektusát. Sokan azt hiszik, hogy a dzsihád szent háború, amely a hitetlenek kiirtására szolgál.

A „dzsihád" szó, amely arab, jelenthet „igyekezetet" vagy „erőfeszítést". A dzsihád az iszlámban két kategóriára oszlik: a nagy dzsihádra és a kis dzsihádra, ahol a legnagyobb jutalom a nagy dzsihád végrehajtásával szerezhető.

Mivel az iszlámban úgy tartják, hogy ez az élet egy próba és egy híd a következő életbe, ezért természetes, hogy az az ember, aki őszintén hisz Allahban, erőfeszítést kell tennie ebben az életben, és így dzsihádot kell végeznie. A dzsihád olyan fontos téma az iszlámban, hogy a shia muszlimok az iszlám ágainak 10 pontja között tartják számon.

A 10 ág (Furūʿ al-Dīn)

1. Az ima (Ṣalāt) · 2. A jó megparancsolása (Amr bi-l-maʿrūf) · 3. A rossz tiltása (Nahy ʿan al-munkar) · 4. Az adomány (Zakāt) · 5. A böjt (Ṣawm) · 6. Khums (1/5 adó) · 7. Az erőfeszítés (Dzsihád) · 8. A zarándoklat (Ḥajj) · 9. A Próféta és családja ellenségeitől való elhatárolódás (Tabarrī) · 10. A Próféta és családja szeretőinek szeretete (Tawallī)

Gyakran találkozunk akadályokkal és pontokkal az életben, ahol egy elágazáshoz érünk, és döntést kell hoznunk: az egyiket vagy a másikat tegyük, a helyeset vagy a rosszat, a legjobbat vagy a kevésbé jobbat. Az ember felteszi magának a kérdést, mi lenne a legőszintébb dolog, amit tenni kellene, és gyakran előre tudja a választ, de az önző vágyak elhomályosítják az elmét és zavart keltenek, így az ember nem látja tisztán a dolgokat, és emiatt nehézséget okoz a helyes döntés meghozatala.

A nagy dzsihád

Az iszlámban a nagy dzsihád az a dzsihád, amelyet a muszlimok akkor végeznek, amikor saját vágyaik és sóvárgásuk ellen küzdenek, azáltal, hogy tartózkodnak a mindennapi élet kísértéseitől. Ezt a dzsihádot arabul Dzsihád al-Nafsz-nak nevezik, ami az „önmagad elleni erőfeszítést" jelenti, mivel az embernek — mint korábban említettük — a saját önző vágyait kell leküzdenie.

Erre egy példa: egy bizonyos személy nagyon rövid lúddal rendelkezik, és a harag gyorsan felforrhat. Ennek a személynek a Dzsihád al-Nafsz-za az lehet, hogy küzd a saját haragja ellen és legyőzi azt. Egy olyan küzdelem, amelyet ez a személy talán nap mint nap folytatnia kell, és ezért nagy jutalom rejlik benne.

A dzsihád különböző formái

Dzsihád bi-l-māl — ahol a „māl" pénzt jelent. Ez a dzsihád abban áll, hogy az ember a saját fösvénységét küzdi le, és egy összeget ad a szegényeknek vagy olyan adománygyűjtő kampányoknak, amelyek hasznot hoznak a saját vagy mások társadalmának. Ez is egy olyan küzdelem, amelyet az embernek önmaga ellen kell vívnia, mivel nem mindenkinek esik könnyen a pénztárca előhúzása, ezért jön be a képbe az „erőfeszítés" (dzsihád) szó.

Dzsihád bi-l-Qalam — ahol a „qalam" tollat jelent. Ez a dzsihád a toll használatával, azaz a szavakon keresztül történik. Az ember a szavain keresztül küzdhet az igazságtalanság ellen vagy terjesztheti a tudást, amellyel rendelkezik. A toll a megfelelő író kezében élesebb, mint a legélesebb kard, és hatékonyabb, mint a legerősebb bomba. Egy bomba hatékonysága csökken a robbanás után, míg a szavak egyre nagyobb befolyást kapnak, minél inkább terjednek, és csak akkor csökken, amikor feledésbe merülnek.

Dzsihád bi-l-ʿAmal — ami a „cselekedet általi dzsihád"-ot jelenti. Ez a dzsihád abban áll, hogy az ember a tettei révén segít másoknak. Azaz valami jót tesz embertársai számára valamilyen munka végzésével.

A kis dzsihád

Ezt a dzsihádot arabul Dzsihád bi-l-Qitāl-nak nevezik, ami „a harc általi dzsihád"-ot jelenti. Ez az a dzsihád, amelyről a legtöbben hallottak, és még mindig az, amelyet a legtöbben félreértenek.

Ez a dzsihád csak akkor végezhető, ha a muszlimokat megtámadják, azaz védelemként. Szigorúan tilos a muszlimok számára, hogy ők legyenek azok, akik háborút kezdenek, vagy ők legyenek az okai a vérontásnak. Allah a Koránban megerősíti:

„És harcolj Allah ügyéért azok ellen, akik harcolnak elleneletek, de ne legyetek támadók, mert Allah nem szereti a támadókat." ^[3]

Itt látjuk, hogy a muszlimoknak azok ellen kell harcolniuk, akik harcolnak ellenük, de ez csak védekezési mechanizmus lehet, mivel Allah nem szereti a támadókat. Allah egy másik versben mondja:

„Engedély (a harcra) adatott azoknak, akik ellen harcot viselnek, mert igazságtalanságot szenvedtek el. És Allah képes segíteni őket. (Az engedély) azoknak, akik jogtalanul lettek kiűzve otthonaikból, csak azért, mert mondták: A mi Urunk Allah (egyedül).." ^[2]

Itt ismét látjuk, hogy a dzsihád engedélye csak azoknak adatott, akik maguk is megtámadtattak, vagy kiűzettek otthonaikból. Tehát a dzsihád ismét védekezési mechanizmusként van megerősítve, és nem ürügy arra, hogy maguk indítsanak háborút és vérontást Allah nevében. Egy másik koráni versben olvassuk:

„…Allah nem tiltja meg nektek, ami azokat illeti, akik nem harcoltak ellenetek a vallás miatt, és nem űztek ki otthonaitokból, hogy kedvesek és igazságosak legyetek irántuk, mert Allah szereti az igazságosakat. Allah csak azokat tiltja meg nektek, akik harcoltak ellenetek a vallás miatt, és kiűztek otthonaitokból, és segítettek (másokat) a kiűzésetekben…" ^[6]

Ebben a koráni versben látjuk, hogy Allah nem tiltotta meg a muszlimoknak, hogy igazságosak és kedvesek legyenek azok iránt, akik kedvesek a muszlimokhoz. Sőt, Allah szereti az igazságosakat, és ezért jó dolog az embertársakat jól fogadni, akár muszlimok, zsidók vagy keresztények.

Ha eljut addig a pontig, hogy a muszlimokat megtámadják, bizonyos kritériumok vonatkoznak arra, hogyan kell a muszlimoknak viselkedniük. Allah a Koránban mondja:

„Ó ti, akik hisztek, legyetek állhatatosak Allah (ügyéért), (mint) tanúk az igazságosság mellett. És ne vezessen egy nép ellenszenve bűnre, úgyhogy nem cselekedtek igazságosan. Legyetek igazságosak! Ez közelebb van az istenféltséghez. És féljétek Allah-t, mert Allah jól tudja, mit cselekedtek." ^[7]

Itt látjuk, hogy még ha a muszlimokat megtámadják és ellenszenvet éreznek, sem szabad ebből kifolyólag haragban cselekedni és így igazságtalanul. A muszlimoknak meg kell őrizniük józan és értelemszerű viselkedésüket és igazságosan kell cselekedniük. Ezért nem megengedett a muszlimok számára, hogy gyűlöletből öljék meg az ellenséget, hanem csak a háborúban a másik felet megölni, mert ez szükséges. A háború tehát nem lehet személyes ügy.

A Próféta (béke legyen vele és családjával) unokatestvére és veje, Imám ʿAlī (béke legyen vele) egyszer háborúban volt, és az egyik vezető ellenfeivel harcolt. Amikor ʿAlī éppen a halálos csapást akarta adni, az ellenfél leköpte őt. ʿAlī ezért leszállította a kardot és visszavonult, többször előre és hátra ment, majd visszatért, hogy megadja a halálos csapást. Ez az eset után a muszlimok csodálkoztak, és megkérdezték ʿAlīt, miért így cselekedett. A válasz az volt, hogy nem személyes harcot vívott, hanem egy harcot kizárólag Allahért. Amikor az ellenfél az arcába köpött, ʿAlī haragja felgyulladt, és ha azonnal megölte volna a személyt, akkor a ölés személyes lett volna, és nem megengedett egy másik ember megölése személyes okokból.

A muszlimok nem lehetnek barbárok tetteikben sem. Az idősek, a gyerekek és a nők nem ölhetők meg. Továbbá a fákat, a terményeket és az épületeket nem szabad megsemmisíteni. A dzsihád, amelyben a muszlimok részt vesznek, kizárólag olyan cselekedet, amely az igazságtalan elleni küzdelemre és az igazság győzelmére irányul.

Szöveg és kontextus

Egyes írók és beszélők kontextusból kiragadva idézik a koráni verseket, és megpróbálják az iszlámmal hibáztatni az erőszak és a terrorizmus előmozdítását. Egy „szöveget" vesznek, és a „kontextus" nélkül használják; más szóval, idézetcsalást követnek el.

Első példa

„És öljétek meg őket, bárhol is találjátok őket[…]" ^[8]

A vers teljes kontextusának megértéséhez olvassa el a 190. verstől a 193. versig terjedő részt együtt:

„És harcolj Allah ügyéért azok ellen, akik harcolnak elleneletek, de ne legyetek támadók, mert Allah nem szereti a támadókat. [2:190] És öljétek meg őket, bárhol is találjátok őket, és űzzétek ki őket onnan (a városból), ahonnan kiűztek benneteket, mert üldözés rosszabb, mint háború. De ne harcoljatok ellenük a Szent Mecsetnél, mielőtt ők harcolnának ellenetek ott. De ha harcolnak ellenetek, akkor harcoljatok ellenük. Így (lesz) a hitetlenek jutalma. [2:191] De ha abbahagyják (a harcot), akkor Allah bizony Megbocsátó, Irgalmas. [2:192] És harcoljatok ellenük, amíg nem lesz többé üldözés, és az Allah-hit (szabad) lesz. De ha abbahagyják (a harcot), akkor (tudják meg), hogy csak az igazságtalanokkal van ellenségeskedés." ^[9]

(Megjegyzés: a „Szent Mecset" a mekkai Kaʿba.)

A kontextus tehát tisztázza, hogy a 191. vers engedélyezi a medinai muszlimoknak, hogy megvédjék magukat a mekkai hitetlenek támadásaitól és rohamaitól. Semmiképpen nem mondja, hogy a muszlimoknak kezdeményezniük kell a hitetlenek megölését a világban, bárhol is találják őket!

Második példa

A 4. fejezet (Sūra al-Nisāʾ), 74. verse, amely állítólag vérontásra ösztönöz:

„Harcoljanak tehát Allah ügyéért — azok, akik eladják a jelenvaló életet a következőért. És aki harcol Allah ügyéért — akár elesik, akár győzedelmeskedik —, annak nagy jutalmat adunk." ^[10]

A fenti verset idézők elhagyják a következő verset (ahogy nekik megfelel), a 75-öt, amely a kis dzsihád célját és igazolását magyarázza:

„Mi bajotok van veletek, hogy nem harcoltok Allah ügyéért és a gyengékért — férfiak, nők és gyermekek —, akik mondják: Urunk, vigyél ki minket ebből a városból, amelynek lakói elnyomók, és adj nekünk egy oltalmazót Magadtól, és adj nekünk egy segítőt Magadtól." ^[11]

Ez a vers egyértelműen a muszlimokat az elnyomott férfiak, nők és gyermekek védelmére ösztönzi. Vajon egy isteni vallás ne védené meg az elnyomott férfiakat, nőket és gyermekeket? Hol az ésszerűség, ha az ember elnyomásban találja magát?

Harmadik példa

„[…] Harcoljatok tehát a hitetlenek vezetői ellen[…]" ^[12]

Ez csak egy része annak a szakasznak, ahol Allah a medinai muszlimokról és a mekkai hitetlenekkel kötött fegyverszüneti megállapodásukról beszél. Olvassa el a 12. verstől a 15. versig:

„És ha megszegik esküjüket, miután szövetséget kötöttek, és vallásotok ellen támadnak, harcoljatok tehát a hitetlenek vezetői ellen, mert nekik az eskü nem jelent semmit, hogy tartózkodjanak (a támadástól). [9:12] Nem harcoltok-e egy olyan nép ellen, amely megszegte esküjét, és amely kiűzését tervezte a Küldöttnek, amikor ők kezdték (az ellenségeskedést) ellenetek először? Féltek tőlük? De Allah jogosabb arra, hogy Őt féljétek, ha hívők vagytok. [9:13] Harcoljatok (tehát) ellenük. Allah bünteti őket a ti kezetek általi és megszégyeníti őket, és segít titeket ellenük, és meggyógyítja egy hívő nép szívét. [9:14] És eltávolítja a haragot a szívükből. És Allah megbocsát (kegyesen) akinek akar, és Allah Mindentudó, Bölcs. [9:15]"

A kontextus egyértelműen védekezési jogot ad az egyes muszlim számára, de semmilyen módon nem ösztönöz agresszióra. Ismét: muszlimként nem szabad az elnyomás és a támadás without további nélkül elfogadni. Nem szabad gyáván állni és elnyomást elszenvedni anélkül, hogy bármit tennél ellene. Allah (swt) igazságos, és ezért jogot ad a védekezésre. Ha nem tenné ezt, az ember éppúgy fekhetne és látná magát legyőzve, és a legrosszabb esetben akár az életét is elveszíthetné.

Negyedik példa

„[…]és harcoljatok a bálványimádók ellen mind együtt." ^[13]

valójában ez a mondat egy teljes vers része, ahol Allah négy a tizenkét hónap közül szent voltáról beszél, amelyekben nem szabad magatok ellen igazságtalanságot tenni. Ezt követően a vers folytatódik:

„[…]és harcoljatok a bálványimádók ellen mind együtt, ahogyan ők harcolnak ellenetek mind együtt, és tudjátok, hogy Allah az igazságosakkal van." ^[13]

akik szívesen kiragadják ezt a koráni verset a kontextusából, „mulatságosan" elhagyják a részt: „ahogyan ők harcolnak ellenetek mind együtt." Mint látható, ez a vers is a bálványimádók muszlimok ellen elkövetett agressziójára válaszol; a vers nem a háború megkezdéséről szól.

Konklúzió

Ezekből a példákból meglehetősen világos, hogy az iszlám nem a kis dzsihádról beszél azért, hogy az emberek megtámadják egymást, vagy háborút indítsanak; inkább engedélyezi a muszlimoknak, hogy fizikailag megvédjék életüket, tulajdonukat és országukat minden támadással szemben, és hogy harcoljanak az elnyomott férfiak, nők és gyermekek elnyomása ellen is.

A mekkai bálványimádókra vonatkozó versek nagyon specifikusak és az adott időszakhoz kapcsolódnak. Nézzük újra a 22. fejezet 39-40. versét:

„Engedély (a harcra) adatott azoknak, akik ellen harcot viselnek, mert igazságtalanságot szenvedtek el. És Allah képes segíteni őket. [22:39] (Az engedély) azoknak, akik jogtalanul lettek kiűzve otthonaikból, csak azért, mert mondták: A mi Urunk Allah (egyedül). És ha Allah nem tartotta volna vissza bizonyos embereket mások által [azaz háború révén], akkor bizony szerzetesek kolostorai és templomok és zsinagógák és mecsetek, amelyekben Allah nevét sokat említik, le lettek volna rombolva. És Allah bizony segíti azt, aki segít Neki, mert Allah Erős, Mindenható. [22:40]"

Az iszlám a reális emberi társadalmat kezeli, nem pedig az ideális társadalmat. Lehet, hogy a kereszténység azt mondja, hogy oda kell fordítani a másik orcát, de mennyire reális ez, ha az ember támadás és elnyomás alatt áll? Csak üljön otthon és üdvözölje az ellenségeket, és mondja el nekik, hogy nyugodtan tehetnek, amit akarnak, és csak nézze kegyetlen tetteiket? A védekezés joga nélkül tehetetlenek, legyőzöttek és alkalmatlanok lennénk.

A következőnek mindenkinek egyértelműnek kellene lennie, de mivel félreértések és zavarok forrása volt, mégis következik egy magyarázat: Néhány embernek láthatólag még mindig nehézséget okkül megkülönböztetni a Korán helyes dzsihadját és az őrült Oszáma bin Láden-dzsihádot:

Nincs semmilyen dzsihád abban, hogy valaki ártatlan embereket öl meg, és azt mondja, hogy Allah (swt) nevében teszi. Allah (swt) nem követel tőlünk támadást, hanem védelmet. Még ha a világ összes muszlimja bin Láden-dzsihádot követne is el, ez nem tenné helyesebbé. Továbbra is szemben állna az iszlám ideológiájával és azzal, amit képvisel. Még ha „muszlimok" évszázadokon át tették is volna ezt, mégsem lenne helyes emiatt.

Ahogyan Imám ʿAlī (a.s.) mondta, az igazság nem feltétlenül a többséggel van — és ez ugyanaz az elv itt is; hogy sok ember végrehajt egy bizonyos dolgot, nem jelenti automatikusan, hogy így kellene lennie és folynia a dolgoknak. Van Koránunk, és azt kell követnünk iránymutatásként. A muszlimok többsége azonban most már nagyjából tudja, hogy a kis dzsihád nem azt jelenti, hogy mindenkit meg kell ölni, aki nem muszlimnak vallja magát.

És ne feledjük a Nagy Dzsihádot sem, amely a legfontosabb, és amelyet minden muszlimnak végeznie kell.

[1] Az „iszlám" szó ugyanabból az arab gyökből származik, mint a „béke" szó, és a Korán a háborút Allah akarata ellenére rendellenes állapotként ítéli el: „És ne törekedjetetek romlásra a földön, mert Allah nem szereti a romlást okozókat." (Korán 28:77).

Az iszlám nem igazol nagyon agresszív háborút vagy kiirtást, ahogyan a Tóra teszi a Biblia első négy könyvében. Mint a kereszténységnél reálisabb vallás, az iszlám elismeri, hogy a háború elkerülhetetlen, és néha pozitív kötelesség az elnyomás és szenvedés megszüntetésére.

A Korán tanítja, hogy a háborút korlátozni kell és emberi módon kell folytatni, amennyire csak lehetséges. Mohamed nemcsak a mekkaiakkal harcolt, hanem a környék zsidó törzsével és a szíriai keresztény törzzsel is, amely támadást tervezett ellene a zsidókkal szövetségben. Ez azonban nem vezetett ahhoz, hogy Mohamed elítélje a Könyv Népét. A muszlimok kényszerültek megvédeniük magukat, de nem viseltek szent háborút ellenségeik vallása ellen. Amikor Mohamed felszabadított rabszolgáját, Zaydot a muszlim sereg élén a keresztények ellen küldte, azt mondta nekik, hogy bátran, de emberien harcoljanak Allah ügyéért.

Nem zaklathatták a papokat, szerzeteseket és apácákat, sem a gyenge és tehetetlen embereket, akik képtelenek harcolni. Nem lehettek civilek lemészárlásai, és nem vághattak ki egyetlen fát sem, és nem rombolhattak le egyetlen épületet sem. Ez nagyon különbözött Józsué háborúitól.